Annyi lehetőséggel és megoldással találkoztunk 2020-ban, hogy a végére sem tudtunk érni. És az a rengeteg új fogalom, mint a glamour csempe, skandinávos és metál hangulat mit is jelenthez valójában?
Ami biztos, hogy idén nem volt olyan ötlet, amit ne lehetett volna megvalósítani, a fantáziánknak és az ötleteinknek nem engedhettünk meg semmilyen határt. Nézzünk is meg pár érdekességet.
Az eleganciát és luxust közvetítő érzés a fürdőszobákból sem maradhatott ki. Színek tekintetében, az arany, az ezüst és a bronz vették át az irányítást. A csapteleptől kezdve a szaniterekig minden ezekben a pompás színekben tündökölhetett.

Tavaly gyakorlatilag majdnem minden területen megjelent a pálma, levél minta, így a fürdőszoba sem maradhatott ki. Csempéket, kiegészítőket kezdtek el ezzel a trópusi hangulattal díszíteni. A minimalista, keleti design mellé ez egy nagyon jó ötletnek bizonyult.

Fürdőszoba csempe kínálatunk »

„A kevesebb néha több” idén is hódított. A szürke és antracit színek még inkább közkedveltebbé váltak. Szerencsére a szanitergyártók gyorsan kapcsoltak és mindenből megálmodták a hozzá illő színt. És akkor valaki keverni kezdte a minimalista és luxus elemeit, majd egyre gyakrabban találkozhattunk a márvány burkolatokkal és mintákkal is.
A környezetvédelem e területen sem maradhatott el, hiszen az utóbbi években egyre több helyen hívták fel a figyelmünket arra, hogy némi apró tevékenységgel, nagyot léphetünk a környezetünk védelme érdekében. A természetes színek, textúrák, újrahasznosított elemek pompás hangulatot teremtettek a fürdőszobákban.

Ígérjük az év fennmaradó részében folytatjuk az áttekintését, de addig is kattintsatok a webshopra és nézzétek nálunk körül.
Tisztelt Eladók/Ügyintézők! Ezúton is szeretném megköszönni az üzlet dolgozóinak közreműködését a zuhanykabinom megvásárlása során tanúsítottak miatt. Először a webes felületen néztem meg a kínálatot, majd személyesen is megjelentem a Pongrác úti bemutatóteremben. Eladójuktól - 35 körüli fiatalember - részletes tájékoztatást kaptam az elképzelésem megvalósításához, majd azt megköszönve elégedetten távoztam. Pár nap múlva konkrét vásárlási szándékkal mentem vissza az üzletbe, ahol a rendelésemet azonnal rögzítették és tájékoztattak a további lépésekről. A kiszállítás is zavartalanul zajlott. A hibás elem cseréje 3 munkanap.alatt megoldódott. Gratulálok a "Csapatnak", további sok sikert, jó egészséget kívánok Önöknek! (Én vagyok az a vásárló, akinek a cicája kirándult egyet az Önök futár autójával.
Olvassa el vásárlóink véleményét Tekintse meg blogunkat